Láthatatlan fogszabályzás Szentesen

ÉSZREVÉTLENÜL A TÖKÉLETES MOSOLYÉRT!

A láthatatlan fogszabályozó készülék, más néven aligner gyors térhódítása első sorban annak köszönhető, hogy esztétikailag jóval kedvezőbb, mint a rögzített készülék, másrészt lehetővé teszi olyan páciensek kezelését is, akik a rögzített készülékes kezelést nem tudják vállalni foglalkozásukból vagy hobbijukból adódóan (közszereplők, színészek, küzdő sportolók, fúvós hangszeren játszók).

A láthatatlan fogszabályozás valójában átlátszó sínek, azaz alignerekkel történik. Ezeket a speciális, vékony, átlátszó síneket egy előre, 3 dimenzióban megtervezett, úgynevezett setup modellre készíjük el minden páciens esetében egyénre szabottan. Azért említjük többesszámban a síneket, mert a terápia több sín meghatározott sorrendeben történő használatával megy végbe. A kezelés minden lépéséhez tartozik egy setup-modell, mely az előzőtől és a következőtől egy kicsit különbözik. Ezen kicsi lépések sorozata maga a kezelés egésze. Az egyes lépések számítógépes szimulációval jól tervezhetőek. A digitális technika segítségével pedig, már a kezelés megkezdésekor láthatja páciensünk az elérni kívánt eredmény számítógépes szimulációját.

A láthatatlan (aligneres) fogszabályozás menete:

A kezelés minden esetben egy első konzultációval kezdődik, ahol a fogszabályozó szakorvos funkcionális vizsgálatot végez és felméri, hogy az adott eset, a harapási eltérés korrigálható-e aligner készülék alkalmazásával.

Dokumentációs időpont során intraorális scanner segítségével digitális lenyomatot, standardizált száj- és arcfotókat, valamint röntgeneket/ CBCT-t készítünk. Ezután az adatokat (fotók, röntgen, scan) elküldjük a fogszabályozót készítő fogtechnikai labornak a pontos instrukciókkal, hogy mely fogat hogyan, milyen irányba mozgassanak.

A fogtechnika a fogorvosi instrukciók alapján beállítja a fogak helyzetét, egymáshoz való viszonyát és a harapást. A program ezt követően a kiindulási és végállapot közötti átmenetet felosztja, megadott maximum értékek alapján. 

Minél több fogon, minél bonyolultabb mozgatásokat végzünk, annál több fogszabályozó sínre lesz szükségünk a végeredmény eléréséhez.  Így a kiindulási állapotból megadott számú, egymásra épülő sínnel jutunk el a célig. A kész kezelési tervet a fogtechnika visszaküldi a kezelőorvosnak, hogy a fogszabályozást végző fogorvos újra átvizsgálja a tervet.)

amennyiben mindent megfelelőnek talál a kezelőorvos a tervben, számítógépes modellezés segítségével megmutatja és részletesen átbeszéli azt a pácienssel.

az átlátszó sínek, alignerek sorszámmal ellátva érkeznek. Annak érdekében, hogy hatékony legyen a kezelés és a következő sín is „passzoljon”, egy nap legalább 20-22 órán át kell hordani az aktuális sínt.  A kezelés intenzitásától függően 1-2 hetente kell cserélni a síneket, erre az orvos mindig egyértelmű utasítást ad.  4-6 hétre való sínt adunk oda egyidőbán a páciensnek

 az aktív kezelés befejezését követően az eredménymegőrzés céljából rögzített / kivehető retainer, illetve utógondozás szükséges, melyet a kezelési terv részletez.

A láthatatlan (aligneres) fogszabályozó kezelés elkezdése

Aligneres (láthatatlan sínekkel történő) fogszabályozás során úgynevezett attachmentek szükségesek a fogak mozgatásához és a nagyobb retencióhoz. Az attachmentek esztétikus tömőanyagból ragasztással kerülnek fel a fogakra a kezelés időtartamára, utána ezek eltávolításra kerülnek. Továbbá helyteremtés céljából úgynevezett interproximális redukcióra is szükség lehet.

1. Alapos professzionális fogtisztítás

GBT-ra van szükség minden kezelés megkezdése előtt, hogy az attachmenteket teljesen tiszta fogfelszínekre tudjuk felragasztani.

2. Izoláció

 a fogak felszínétől távol kell tartani a nyálat és a lágyrészeket

3. A fogak felszínének előkészítése az attachmentek ragasztásához

Ez gélszerű ortofoszforsavval történik 30 másodpercen át. Ugyanezt használjuk tömések készítésénél is. A fogfelszínt ezután alaposan le kell mosni, majd levegővel szárazra fújni. Az előkészített fogfelszínekre egy kis méretű ecsettel „bond”-nak nevezett anyagot viszünk fel. Kötése polimerizációs lámpával történik.

4. Attachmentek felragasztása

A fogtechnika által készített sablon segítségével kerülnek felragasztásra az attachmentek. Az átvivő sínben látható attachment formát tömőanyaggal szükséges megtölteni, majd a sínt a fogakra helyezve és nyomást gyakorlva a területre, kék fénnyel szükséges megvilágítani a polimerizációhoz. Ekkor a tömőanyag/ragasztó megköt, és a foghoz rögzül.

5. Az első átlátszó fogszabályzó sín felpróbálása

használatával és tisztántartásával kapcsolatos instruálás

6. Fotózás

Mi zajlik láthatatlan fogszabályozó készülék esetén a kontrollon?

Esettől függően 4-6 hetente van szükség kontroll vizsgálatra. A rögzített fogszabályozóval ellentétben a kontrollok hossza igen rövid (kb. 15 perc). Mindig el kell hozni az addig hordott sínt és együtt cseréljük a következő sínre. Ellenőrizzük, hogy minden a digitális terv szerint halad-e és fotódokumentáció készül a fogakról.

lathatatlan-fogaszat

Előnyük:

  • a készülék átlátszó, szinte észrevehetetlen
  • a hagyományos fogszabályozó készülékekkel szemben kényelmesebb
  • bármikor könnyedén el lehet távolítani a szájból és ugyan olyan könnyen vissza is lehet helyezni
  • használatával nem kell étrendjét/étkezési szokásait korlátozni
  • lehetővé teszi olyan páciensek kezelését is, akik a rögzített készülékes kezelést nem tudják vállalni foglalkozásukból vagy hobbijukból adódóan (közszereplők, színészek, küzdő sportolók, fúvós hangszeren játszók)
  • nincsenek olyan fogszabályozó elemek, amelyek közé/mögé az étel beszorulna
  • minimális az akut segítséget igénylő „balesetek” száma is, hiszen ezeknél a készülékeknél nem kell bracket leesére, ívtörésre vagy fekély kialakulásra számítani
  • használata nem akadályozza a fogselyem használatát és a fogmosást rövidebb fogszabályozási kontrollok
  • bátran mosolyoghat a készülékkel, hiszen a legtöbb ember észre sem veszi

Hátrányuk:

  • nem minden harapási rendellenesség korrekciójára alkalmazhatóak
  • az eredmény a páciens kooperációjától függ nagymértékben -minimum 22 óra napi hordási idő

Fontos tudnivalók az alignert viselők számára

A láthatatlan fogszabályozó sínekkel az élet valamelyest egyszerűbb és kényelmesebb a rögzített fogszabályozóval szemben. A síneket a nap 22-24 órájában hordani kell, csak fogmosáskor és étkezéskor vehetők ki! A hordási idő csökkenésével a fogmozgatás sebessége és pontossága is csökken. Egy alignert általában 2 hétig szükséges viselni, majd léphetünk a sorban következőre. Fontos az idő betartása, túl gyors síncsere esetén a komplikációk valószínűsége ugrásszerűen megnő! Az egyes szakaszok egymásra épülnek, ha az egyik sínt nem hordta a páciens megfelelően, akkor a következő sín nem fog jól illeszkedni. Ilyenkor tovább kell hordani az aktuális sínt és a tovább haladást késleltetni kell.

Az erőleadás miatt az aligneres fogszabályozás során is előfordulhat fogérzékenység a kezelés elkezdésénél, illetve a síncserék során, ez azonban enyhébb, mint rögzített fogszabályozóval.

A fogszabályozóval enni-inni tilos, kizárólag víz fogyasztása megengedett. Ellenkező esetben a fogszabályozót ki kell venni, majd alapos fogmosás után szabad csak visszahelyezni! Cukros ételek és italok fogyasztása után, ha a páciens nem mos fogat és így helyezi vissza az alignert a fogak könnyen elszuvasodhatnak, hiszen a sín alatti területek öntisztulása minimális, a fogak ilyenkor a sín alatt egy cukros környezetben „áznak”. Az elhasznált síneket mindig meg kell őrizni a kezelés végéig! Az alignerek bár rugalmas anyagból készülnek, de azért vigyázni kell rájuk. Mindig a saját tároló dobozába (amit a sínekkel együtt adunk) kell visszarakni, ha a szájból kikerül. Illetve nyáron nem szabad a napon hagyni!

Írjon nekünk!

1. Űrlap kitöltése

Kérjük figyeljen arra, hogy adatait pontosan adja meg, mert ezek alapján tudunk Önnel kapcsolatba lépni. Kérjük jelezze felénk, hogy e-mailben vagy telefonon kereshetjük Önt.

2. időpont egyeztetés

Kolléganőnk 24 órán belül felveszi Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségek egyikén.